Veszélyes anyag tárolás > Hogyan válasszak?


Hogyan válasszunk tűzálló szekrényt ?

 

Először is vegyük számba, milyen mennyiségben áll laborunkban rendelkezésünkre tűzveszélyes folyadék, milyen anyagokról van szó és milyen kiszerelésben vannak ezek. A folyadékok kiszerelése azért fontos számunkra, hogy a szekrénybe kért polcok, vagy kihúzható fiókok egymástól való távolságát, számát a lehető legideálisabban választhassuk ki. Amennyiben kisebb üvegekből szeretnénk sokat elhelyezni javasolt a kihúzható fiókok használata. Így ha pl. egy hátsó üveget szeretnénk kivenni nem kell előle lepakolnunk, hanem csak kihúzzuk a fiókot és kivesszük. Ebben az esetben nincs szükség a fiókok közötti nagyobb távolságra. Amennyiben viszont a tároló kannánk nehezebb, vagy magasabb típusú, úgy célszerű elegendő helyet biztosítani a kiemeléséhez. Minden esetben nézzünk utána a polcok maximális terhelhetőségének is.

 

Vizsgáljuk meg mekkora hely áll rendelkezésünkre, illetve a munkafolyamat szempontjából hol lenne a legmegfelelőbb a szekrény elhelyezése. Nézzünk utána, hogy a szekrény tervezett helye statikailag milyen terhelést bír elviselni, illetve milyen módon lehet a szekrényt az épület bejáratától a felhasználás helyszínéig elvinni.

Fontos kérdés, hogyan lehet megoldani a legegyszerűbben a szekrény elszívását. (Erre azért van szükség, hogy, ha a szekrényben véletlenül nem jól lezárt, vagy sérült palack kerül elhelyezésre és a veszélyes anyag párolgásnak indult, ne jöhessen létre a szekrény belsejében robbanást előidéző atmoszféra.) Lehetőség van központi elszívásba való bekötésre, ez sokszor nehézkes, mert a jelenleg rendelkezésre álló rendszert sok esetben már nem lehet továbbterhelni és egy visszacsapó szelep beépíttetése is jelentős költségekkel járhat. Kiépíthető egyedi elszívás is a szekrényekhez. Ebben az esetben egy megfelelő védettségű ventilátorra van szükségünk, azonban nagy valószínűséggel falat is kell törnünk, hogy kivezessük a szükséges csöveket. Ez szintén nem várt költségeket és kellemetlenségeket okozhat. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy hány emelet van még fölöttünk, hiszen előírásnak megfelelően a legfelső emelet szintje fölé kell vezetnünk a kéményt, nem beszélve az esetleges környező épületekről. Szerencsénk van, ha alsószekrényre esne a választásunk, mert azt közvetlenül be tudjuk építeni pl. egy vegyifülke alá, úgy hogy a vegyifülke ventilátora az alsószekrényt is elszívja.

 

A legkényelmesebb és legpraktikusabb megoldást azonban az Asecos által kifejlesztett UFA.20.30 típusú aktívszenes szűrőfeltét jelenti, mely közvetlenül a szekrény tetejéhez illeszthető, folyamatosan működtethető, zajszintje mindössze 39 dB (Ez a labor normál zajszintjéhez képest szinte észrevehetetlen terhelést jelent.) és a szekrényből kiszívott levegőt, megtisztítva engedi vissza a helyiség légterébe, úgy hogy levegő utánpótlásról sem szükséges külön gondoskodnunk. Az aktív szenes töltetet normál használat esetén évente egyszer szükséges cserélni. A szűrő túltelítődéséről a készülék frontpaneljén elhelyezett külön piros led ad számunkra tájékoztatást.

Fontos, hogy a szekrény lábazata állítható, vízszintezhető legyen és a szekrény kármentő tálcával is fel legyen szerelve. Biztonságot nyújt „dézsmálás ellen”, ha zárható ajtóval ellátott kivitelt választunk. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a hazai, a témakört érintő törvényi szabályozásokat sem. (Pl.: 2/2002. BM rendelet, 2000. évi XXV. Törvény a kémiai biztonságról, OTSZ, MSZ EN 14470-1:2004….)

 

 

vesz1A tűzálló szekrények gyártásával és megfelelőségével kapcsolatos előírásokat az MSZ EN 14470-1 szabvány tartalmazza. Az Asecos által gyártott szekrénytípusok mindegyike átesett egy a szabványban is előírt tűzkamra teszten. Ez azt jelenti, hogy egy független szervezet az MPA Dresden elvégezte bevizsgálást, amely alkalmával a szekrényt beviszik egy speciális, nagyméretű kemencébe és ott az EN 1363-1(5.1.1) szabványban meghatározott hőterhelési görbének megfelelően nyílt lánggal addig égetik, amíg a szekrénynek védelmet kell nyújtania. Ez 90 perces szekrény esetén 90 percet jelent. Az a szekrény típus, amely megfelelt a tűzkamra teszten ellátható a GS, vagyis Geprüfte Sicherheit emblémával. Csak olyan szekrényt válasszunk, amely igazoltan átesett a tűzkamra teszten!

 

Miben nyújt védelmet egy tűzálló szekrény?

A tűz a világon mindenhol ugyanolyan! Teljesen mindegy, hogy Londonban, Lisszabonban, vagy Magyarországon vagyunk, a tűz tulajdonságai és hőmérséklete ugyanolyanok. Ugyanez igaz a tűzveszélyes folyadékokra is, de ezek tulajdonságai nagymértékben függenek a tárolási hőmérséklettől is. Minden laborban, ahol ilyen anyagokkal dolgozunk remélhetőleg megtalálhatóak egy külön dossziéban a használatban lévő anyagokra vonatkozó a biztonságtechnikai adatlapok. Ezek tartalmazzák az adott anyagra vonatkozóan, hogy mi a nyíltéri lobbanáspontja és mi az öngyulladáspontja. Ez két nagyon fontos paraméter. A nyíltéri lobbanáspont az a legalacsonyabb hőmérséklet, melyen az anyagok gáza-gőze külső gyújtóforrás segítségével meggyújtható. Az öngyulladáspont pedig az a legalacsonyabb hőmérséklet, amelyen az adott folyadék gáza-gőze forró felülettel, vagy levegővel érintkezve önmagától meggyullad. Ne felejtsük el, hogy nem a folyadék az, ami meggyullad, hanem annak gáza-gőze és pl. az éterek esetében ez a párolgás már szobahőmérsékleten megkezdődik, hiszen a nyíltéri lobbanáspontjuk szobahőmérséklet, vagyis 20ºC alatti. Mivel a tűzálló szekrényekben tárolható anyagok közül talán az éterek a legveszélyesebbek és ezek öngyulladási hőmérséklete 180°C körüli, a tűzálló szekrények esetében – a vonatkozó szabványban - ezt a hőmérsékletet határozták meg küszöbértéknek. A védelem egy 90 perces tűzállóságú szekrény esetében azt jelenti, hogy tűz esetén a szekrény 90 percen keresztül biztosítja a belehelyezett anyagok számára, hogy hőmérsékletük nem emelkedik 180°C-nál magasabbra, így nem következik be az öngyulladás.

 

A biztonsági szekrények elsődleges feladata tűz esetén meggátolni a tűz terjedését, elkerülni a tűz terjedését felgyorsító robbanásokat, ezzel elegendő időt biztosítva a személyzet meneküléséhez, elősegítve a tűzoltók és a mentők oltási és mentési munkáját!




1033 Budapest, Szőlőkert utca. 4., Tel.: 243-3756, e-mail: info@complexlab.hu
® Copyright 2012 Complexlab